2010. szeptember 6., hétfő

Mozgalmas hétvége

A hétvégém elég mozgalmasan telt. Szombaton felmentünk Pestre, élszeralkatrészeket venni. Jól be is vásároltam! Hazafelé pedig beugrottunk egy nagyáruházba és nem tudtam megállni, hogy ne vegyek egy-két növénykét. Így gazdagabb lettem egy díszfűvel, egy nyári orgonával és egy tarka levelű babérsommal. Szegénykéket még mindig nem sikerült elültetnem.:(

Ma pedig a veszprémi piacon jártunk. Persze csak körülnézni voltunk, úgyhogy hazajöttünk egy napernyővel, satuval (ez is az enyém, miniatűr és az ékszerkészítéshez fogom használni), kinti falra szerelhető lámpákkal és egy japán selyemfenyővel. Utóbbi odakerült az ültetésre váró növények mellé.

Ezek a lámpák (2db) egy étteremből lettek leselejtezve. Nagyon tetszenek, olyan régi olajlámpás benyomást kelt. 4darab plexi lap van benne, amin valami sörmárka szerepel, ezt fogom lemosni és újrapingálom. Igaz előttem van az egész tél (csak nyáron szereljük fel őket), hogy végrehajtsam a feladatot, de a mintát már meg is terveztem.

Nos összegezve, nem kis pénzt költöttem.:) Napközben mászkáltunk, vásároltunk, este viszont maradt időm egypár új medál elkészítéséhez:


0 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails