2012. augusztus 19., vasárnap

Régiből új


Sajnos mostanában nincs annyi időm, energiám, lendületem, mint megvalósításra váró ötleteim.

Barátném embere külhonban kapott munkát, s ennek folyományaként elég sok időt töltünk egymás társaságában, minek köszönhetően kezd megszilárdulni bennem a való, miszerint megtalálta zsák a foltját!:)  Ugyanis nem mindennapi jelenség a drága és vele veszettül mosolygósan, kacagósan telnek a napok. Persze ezt mondhatnám úgy is, hogy inspirál. Mellette, általa ontom a jobbnál jobb ötleteket, amikre általában kétféle reakciót kapok cserébe…. az egyik az a bizonyos hülye vagy te, vagy itt van például a másik véglet, hogy ez, de ütős gondolat. Szóval elképzelések jönnek-mennek, cikáznak a kobakomban és persze szűkös időn belül távoznak is onnan. Ezért is voltam muszáj venni egy jegyzetfüzetet, ahova felkarcolom az agyszüleményeimet. Mert akinek nincs esze, legyen notesze.:) 

Nos, a minap sikerült „beszereznem” egy eléggé avítt polcocskát. A sors és a technika úgy rendezte, hogy az én autómba nem fért be, s megkértem őt, fuvarozza már el nekem a monstrumával. Szegénykémet látni kellett volna, mikor meglátta a szállításra váró rettenetet. Az a bizonyos nem vagy te normális, már megint szemetet viszel haza arckifejezést véltem felfedezni a vonásain. Meg sem próbáltam neki elmagyarázni miért, minek kell vagy –most tovább megyek- hogyan is fog majd kinézni miután leporolgatom, megsimogatom ecsettel, mivelhogy első látásra szerelem volt, s a ködös jövő homályában már láttam körvonalazódni egy szemet gyönyörködtető, funkcionális polcocskát.


Mostanra a kép kiélesedett és megszületett a csoda, ami tátott szájas elismerést kapott.:)))

0 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails