2010. április 26., hétfő

Kiállításra készülve

Szóval elmúlt, szép volt, jó volt.

Első kiállításomra készülve, összehívtuk Kicsi Számmal a népet, hogy legyen ki dolgozik, nekem csak dirigálni kelljen. Jobban mondva Kicsi Szám lehet, hogy sejtett valamit az egészből és ezért szólt Speakernek és Melinek? Én csak Valcsinak szóltam (egyébként ő is speaker:)).

Szó ami szó 6 egész órába került mire a képek felkerültek a paravánra, a tálak pedig a vitrinbe. Nem volt kis meló, el is fáradtam, mi lett volna ha még dolgozom is? Persze ahogy lenni szokott, mármint nálam, otthon felejtettem ezt-azt, még szerencse, hogy nem kellett messze menni a cuccokért. 60 képet vittem és nem egyszerű feladat ám megmondani melyik mellé mi kerüljön. Mivel ez így áll, ez úgy van festve, ennek más a témája, színvilága stb. De a végére csak sikerült összehozni.:)

A művházban ügyelő bácsika nagyon kedves volt, Speaker egyből összehaverkodott vele (ő már csak ilyen), s nagyon jól elvoltak, mivel kiderült, hogy a bácsika fényképezőgépeket gyűjt, s ami nem utolsó, ért is hozzájuk. Mivel Speaker a "digitális világ" szülötte, s nála volt a fényképező, volt is miről diskurálni. Addig Kicsi Szám olajat cserélt az autón, Valcsi, Meli és én pedig rakosgattuk a képeket A-ból, B-e, mire aztán összeállt a kép, mármint az egész.

A padlón jól mutattak, már csak a paravánra kellett őket felvarázsolni. Ez a művelet párokba fejlődve történt Kicsi Szám - Valcsi, valamint Speaker - Meli voltak párban, és rakosgatták a képeket. Nekem annyi dolgom volt, hogy szorongattam a drótot (össze ne kuszálódjon), és irányítottam fel-le, jobbra-balra. Hoztam is
képeket a műveletről.



0 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails